Talán az utolsó ilyen jellegű blogbejegyzésem ez. Remélem mindenképpen emlékezetes és tanulságos – Főleg, ha valaki tud olvasni a sorok között. Az utóbbi időkben sok impulzus ért és ezekből nagyon sokat tanultam. Többek közt azt, hogy mit vár el a piac, mit várnak el a követők és mit a lojális ügyfelek. Egy tanulságos történet következik arról, hogy miért vagy jobb ember, ha nem azt mondod, amit gondolsz, hanem amit elvárnak tőled.
Facebook-marketing szolgáltatásaink
Ahogy ígértem ma bemutatom a MAMASZ Marketing online marketing divíziójának egyik szolgáltatását, amely azoknak szól, akik komolyan gondolják a közösségi média marketing jelenlétet és szakértőkre kívánják bízni a Facebook-marketinget.


Bemutatkozik a MAMASZ marketing
8 hónap, 80 ezer fortint, nem kevés papírmunka és jogi utánjárás – egy pici bürokráciával fűszerezve. Ez a MAMASZ, frissen bejegyzett védjegyem története, amelynek különlegessége az is, hogy a védjegy regisztrációs kérelmet a Magyar Szabadalmi Hivatalban adtam le, de a végső “plecsnit” a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától kaptam. Bejelentés következik…


ÚJ! PREMIER! 33 napos internetvállalkozási mesterkurzus
Be kell vallanom, hogy 2008 decembere óta (mikor elkezdtem különböző formákban az online marketing és vállalkozási tapasztalatomat megosztani Veletek) nem volt olyan e-mail tanfolyamom, amiben átadhattam volna a tudásomat vagy legalább is annak egy részét. Ennél még érdekesebb, hogy még így is közel 20 000 ember van ezen a listán. (Hogyan? A kurzusból talán ez [...]


KKV marketingtrend-előrejelzés 2011
2011-ben a személyes tanácsadás / coaching szerepe soha nem látott mértékben fog emelkedni. A sikerdíjas megbízások és konstrukciók jelentenek majd versenyelőnyt és a következő év az ezoterikus marketing éve lesz. Ezeket a marketingtrend-előrejelzéseket publikálta a kis- és középvállalkozási szektornak Miklovicz Norbert kisvállalati marketing szakértő. Sajtóközlemény.


Mit kell tenned, hogy bízzanak benned az Interneten?
Mint az MSZII elnökségének tagja, sajnos ma már nem írhatok olyan komoly és odaszúrós cikkeket, amilyeneket még “Dollárnorbi” írt és nem írhatom meg azt sem, hogy pontosan ki(k)ről van szó, de továbbra sem fogom tétlenül nézni, hogy egyesek úgy kommunikálnak és azt próbálják igazságnak látszatni, amelyek az ő (főként értékesítési) érdekeiket szolgálják.


Coming out : Amikor betelik a pohár
Gyerekeknek adományoztam
“Sok kicsi sokra megy” – ahogy Gombár Györgyi, a Gyermekmentő Alapítvány elnöke mondta nekem. Idén is támogattam az általam és a Ti általatok kiválasztott alapítványokat. Ha Te is megteheted, akkor cselekedj hasonlóképpen.
KKV marketingtrend-előrejelzés 2011
2011-ben a személyes tanácsadás / coaching szerepe soha nem látott mértékben fog emelkedni. A sikerdíjas megbízások és konstrukciók jelentenek majd versenyelőnyt és a következő év az ezoterikus marketing éve lesz. Ezeket a marketingtrend-előrejelzéseket publikálta a kis- és középvállalkozási szektornak Miklovicz Norbert kisvállalati marketing szakértő. Sajtóközlemény.
Beszámoló a Pénzmágnes második számáról
Nem ma volt az a nap, amikor kezembe vettem és beszámoltam a Pénzmágnes magazin első számáról. Hát itt a második és az én kritikám.
Interjú a Magyar Coachszövetség elnökével
Megtörtént az, amire nem is gondoltam. Nem engem kérdeztek, hanem én kérdeztem. Interjú menedzsereknek, coachoknak, tanácsadóknak és cégvezetőknek.
Olvasóink írták: Mindent a védjegyekről (kötelező olvasmány!)
Jelen bejegyzés Bede Mátétól érkezett, aki a szabadalmi.hu munkatársa és blogom olvasója. Hozzászólásnak indult, de terjedelme miatt új posztként közlöm le annak érdekében, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson. Túlságosan is hasznos és büszke vagyok rá, hogy Máté az én blogomat választotta arra, hogy eljuttassa ezt az írását a védjegyek iránt érdeklődőkhöz. A szöveget változtatás nélkül közlöm.
Te tudod mit csinál egy coach?
Tegnap elkezdett sorozatom célja, hogy bemutassa a coachingot, mint üzleti szolgáltatást és megismertessem Veletek Magyarország egyik legismertebb coach csoportosulását, a Magyar Coachszövetséget. Ma arról lesz szó, hogy mi is az a coaching és mit csinál a coach? Tarts velem!
Megismerkedtem a Magyar Coachszövetséggel
Te tudod mi az, hogy coach? Mit csinál valaki, ha coachingol? A következő egy hétben erről is fogok írni a blogomon – annak apropóján, hogy jövő héten, pénteken rendezi meg a Magyar Coachszövetség első találkozóját.
Mit kell tenned, hogy bízzanak benned az Interneten?
Mint az MSZII elnökségének tagja, sajnos ma már nem írhatok olyan komoly és odaszúrós cikkeket, amilyeneket még “Dollárnorbi” írt és nem írhatom meg azt sem, hogy pontosan ki(k)ről van szó, de továbbra sem fogom tétlenül nézni, hogy egyesek úgy kommunikálnak és azt próbálják igazságnak látszatni, amelyek az ő (főként értékesítési) érdekeiket szolgálják.
Nicholas nyugdíjba ment, Kreutz mindent vitt, Commando Expo, vírusvideó, gerillatippek konfra, profi szórólapozás?
Ez már megint egy Facebook szemelvény, de a visszajelzések azt mutatják, hogy szeretitek ezeket a kivonatokat. A mostani is sok érdekességet tartalmaz. Kattints ide ne hezitálj