Menjünk enni torkosan csütörtökön?

Amióta a domain regisztráció már csak pár pár ezer forint és a védjegyek tiszteletben tartásának kérdése, azóta gyakran előfordul, hogy egy-egy projekt nevéhez tartozó domain nem azé, akié a projekt ötlete.

Torkos Csütörtök

fotó: vendegvaro.hu

Persze ezzel nincs is baj, én azt szoktam mondani, hogy mindig annak kell gondoskodnia a domain nevek, védjegyek, web2-es és közösségi nevek levédéséről, aki a projektet menedzseli.

Ha valaki másnak nyitva hagyja az ajtót, ne sértődjön meg, ha bemegy rajta.

Pont ez jutott eszembe a torkoscsutortok.hu kapcsán is, amit idén is megrendeznek március 10-én. Tudni illik a Magyar Turizmus Zrt. nem nagyon volt hajlandó sokat tenni (vagy éppen fizetni) érte, hogy övé legyen a domain. Ők valamilyen titkos brainstormingon a menjunkenni.hu domain nevet spécizték ki maguknak – gondolom “nehogy már mi hajoljunk meg egy kisembernek” című felkiáltással együtt.

Ennyi erővel választhatták volna a hurraeszunk.hu -t is…

A Magyar Turizmus Zrt. büdzséje nem annyira publikus, de a néha – néha megjelenő tender-hírekből tudhatjuk, hogy nem ritkán írnak ki több tízmilliós pályázatokat. Tehát pénz is van arra, amire kell.

A Torkos Csütörtök program Magyarország egyik legismertebb turisztikai eseménye és ami talán a legfontosabb, hogy mind ez család szinten működik! Családokat, fiatalokat, időseket mozgatnak meg, élményt szereznek a programban résztvevőknek. A weboldalon is ezt írják:

Évek óta több százezer ember látogat el ezen a napon a csatlakozó éttermekbe

Nem tudom felfogni marketinges fejjel, hogy miért nem tudják bérelni a torkoscsutortok.hu címet és miért csinálnak (bár ezt nem tudom biztosra, csak sejtem) büszkeségi kérdést belőle. Egy ügynökségnek, marketingkommunikációs cégnek is fizetnek, miért ne tudnának fizetni az adott eseményhez legrelevánsabb webcímért? Még azt sem gondolom, hogy milliókat kérne érte a tulajdonosa.

Nem beszélek itt SEO-ról és egyéb hatékonysági vagy forgalmszerző részletekről, egyszerűen JPÉ (józan paraszti ész) márkamenedzsmentet firtatok.

Te mit gondolsz?

.

.

.

Tetszett ez a bejegyzés? Mentsd el, küldd tovább, oszd meg!
  • Print
  • PDF
  • Add to favorites
  • Twitter
  • Facebook
  • LinkedIn
  • MySpace
Hozzászólhatsz, vagy hivatkozhatsz erre a cikkre a honlapodon.

2 hozzászólás to “Menjünk enni torkosan csütörtökön?”

  1. Tweets that mention Menjünk enni torkosan csütörtökön? | internetvallalkozas.com Blog | kis- és középvállalkozások marketing blogja -- Topsy.com szerint:

    [...] This post was mentioned on Twitter by Zita Szabó, Miklovicz Norbert. Miklovicz Norbert said: Napi blog: https://internetvallalkozas.com/blog/2011/02/menjunk-enni-torkosan-csutortokon/ [...]

  2. gabesas szerint:

    Ezt olvastad? http://www.klikkmania.hu/images/klikkmania_torkos_esettanulmany.pdf

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | iFreeCellPhones.com has the Best Cell Phone Deals. | Thanks to PalmPreBlog.com, Find Best CD Rates and Fat burning furnace