Lehet-e mindennap valami értékeset írni?

Mindig is irigyeltem azokat, akik mindennap blogolnak és mindennap tudnak valami értékeset írni. Megjegyzem, ma Magyarországon elég kevés olyan blog van, amelyre mindkettő igaz. Én is megpróbálom, két hét próba következik, a többit döntsétek el Ti.

A történet előzménye, hogy egy fejlesztő cég felkért arra, hogy RSS feed-en keresztül engedjem meg, hogy olvassák a blogom “folyamát” egy hamarosan megjelenő okostelefon applikációjukból. Természetesen nekem a megtiszteltetés, nagyon örülök a lehetőségnek – tudva azt, hogy akár 40ezer emberhez eljuthat ez a szoftver, rajta az én blogommal (is). Ha ez már publikus lesz, beszámolok róla.

Aki szereti a kreatív reklámokat, biztos ismeri Michael Newman nagysikerű könyvét is, amit a Hat adott ki 2008-ban.
.

A borító

.

Jó hír, hogy a szerzői csoport ismét kiad egy új könyvet, amit már lehet előrendelni a Bookline webáruházban. Az elsők közt rendeltem meg (szerintem) és pár napon belül kézhez kapom a 600 oldalas, dobozos reklámbibliát. Nagyon várom és majd nektek is szemezgetek belőle.
.

Bob - Az új reklám a XXI. században

Remélem a megrendelt könyvből nem lóg ki két láb :)

.

Tehát a lényeg: A mai naptól két hétig mindennap (tehát holnap is) új blogbejegyzéssel várok mindenkit, utána pedig Ti, olvasók eldöntitek, hogyan tovább.

.

Hozzászólhatsz, vagy hivatkozhatsz erre a cikkre a honlapodon.

4 hozzászólás to “Lehet-e mindennap valami értékeset írni?”

  1. Judit szerint:

    Kilóg a lóláb..:-)

    Tetszik a képaláírásod, és én is megrendelem ezt a könyvet..

  2. Hugauf Árpád szerint:

    You Can Do It!
    Nix “megpróbálom”.
    You Can Do It!
    Ok?

  3. Hegedűs Péter szerint:

    Ami kilóg az nem lóláb, hanem Barbié vagy inkább Bobé. De Árpádnak igaza van: Csináld! Meglátjuk. Ha jó, követünk.

  4. Bagyinszki János szerint:

    Norbert!
    Gyorsolvasó vagy, hogy a 600 oldalt betolod a fejedbe?
    Én az információáradatba fulladok bele.
    Szép napokat, sikert, vitalitást.
    Barátsággal János

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | iFreeCellPhones.com has the Best Cell Phone Deals. | Thanks to PalmPreBlog.com, Find Best CD Rates and Fat burning furnace
Read previous post:
Neked van márkaportfóliód? Itt a recept!

Miután a tegnapi nap nagyon jól sikerült és mivel készülök a napi frissítésű bloggolásra, jöjjön most egy nagyon fontos kérdés,...

Close