Ki nyer ma?

Mostanában odafigyelek a hírekben megjelenő pályázatokra, versenyekre és mindig elgondolkozom azon, hogy az ilyen versenyek milyen célból születnek és milyen célt szolgálnak.

Ne csapjuk arcon magunkat!

Mostanában két pályázatra is lehet jelentkezni. Egyik a Kontaktia dirActivity DM pályázata, a másik pedig a Traffic BTL versenykiírása. Ha valamelyik kiírást előnyben kellene részesíteni, az az utóbbi lenne, de csak is azért, mert pontosan definiálva van a feladat, míg a másiknál egy kitalált, meglévő vagy már egy befejezett kampánytervet várnak beküldeni.

Persze soha senkit nem buzdítanék arra, hogy ne induljon egy ilyen megmérettetésen, megmondom őszintén, én nem szeretem az ilyen pályázatokat. Az első típusút azért nem, mert befejezett vagy (pláne) folyamatban lévő DM kampányom részletei az az én know-how -m és nem szeretném senkivel sem megosztani.

A második típusút pedig azért nem, mert ha már komplett kampányt kidolgozok egy cégnek, akkor azt a 100 ezer forintos “fődíjat” még sértőnek is találom. Mert hát erről van szó: vagy egy kávés cégnek vagy egy fesztivál rendezőnek vagy pedig egy óvszergyártónak dolgozzak ki egy olyan komplett marketing munkatervet, amiért ők kifizetnek 100 ezer forintot (piaci áron ez több millió forint tanácsadói díj lenne) és megvalósítják(?). Próbáltam kihámozni a pályázati feltételekből, hogy erről van-e szó, de elégé ködös a megfogalmazás és csak a nyilvánosságra hozatalról esik szó.

Az elsővel igazából semmi bajom nincsen, a cég is szimpatikus legutóbbi felmérésük miatt (itt), de hát a saját know-how -mat nem szeretném kiadni senkinek.

Összefoglalóan azt mondom, hogy a kreativitás megfizethetetlen és ez az egyik olyan szakemberi tulajdonság, ami az igazi érték egy tanácsadói munkában. Amit nem lehet utánozni (legfeljebb másolni) és a kifejlesztése sem egyik napról a másikra megy. Értékeljük és várjuk el, hogy értékeljék!

A kreativitás ára sokkal több, mint 100 ezer forint!

.

.

.

Tetszett ez a bejegyzés? Mentsd el, küldd tovább, oszd meg!
  • Print
  • PDF
  • Add to favorites
  • Twitter
  • Facebook
  • LinkedIn
  • MySpace
Hozzászólhatsz, vagy hivatkozhatsz erre a cikkre a honlapodon.

Egy hozzászólás to “Ki nyer ma?”

  1. Nagy Tamás szerint:

    A második pályázat nem profiknak szól, tehát hülyeség a 100.000 forintos díjat sértőnek találni egy egyetemistának. Amikor fősulira jártál, akkor voltak ilyen megrendeléseid vagy örültél ha a hónap végére marad pénzed?

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | iFreeCellPhones.com has the Best Cell Phone Deals. | Thanks to PalmPreBlog.com, Find Best CD Rates and Fat burning furnace