Beszámoló a Pénzmágnes második számáról

Nem ma volt az a nap, amikor kezembe vettem és beszámoltam a Pénzmágnes magazin első számáról. Hát itt a második és az én kritikám.

Szigorúan saját vélemény

Korábban már blogoltam erről a magazinról, pontosabban ennek első számáról. Most egy hosszú, fáradt nap után egy bevásárlóközponti séta során akadt a kezembe a második kiadás. Megvettem. Megbántam.

Félreértés ne essék, a magazin szépen szedett és arculatos, de valahogy nem az én világom. Kicsit túl amerikaias, amelyre persze jó magyarázat lehet, hogy Doubravszky György fémjelzi az újságot, aki mellesleg a Bagolyvár kiadó tulajdonosa. Ha Bagolyvár, akkor meg amerikai motívációs, “legyél gazdag” zsebkönyvek. Aki foglalkozik ma marketinggel, kizártnak tartom, hogy ne lenne neki legalább egy Bagolyvár könyve :)

Szóval a magazin inkább életérzést ad át, “boldog vagy”, “neked is sikerülhet”, “így fogd fel az életet” szavak jutottak eszembe, amikor olvastam a cikkeket.

Az angol cikkek, interjúk fordítások (ezt nem is titkolják), a magyar szerzők írása általában egy korábbi Pénzmágnes konferencián elhangzott előadás legépelt változata. Szóval meglévő alapanyagból van összegyúrva és úgy próbál adni egy lelki fröccsel átitatott kivonatot.

Sok sztori van benne, de zavaró, hogy mindegyik olyan távolinak tűnik, olyan “welcome in USA” életérzésű. Ami ugyebár nem Magyarország és én speciel egyes helyzeteket, sztorikat itthon nehezen tudtam csak elképzelni. Szinte minden cikk beszél igazságokról, fordulatos példákról, de valahogy nekem túl misztikus az egész. Olyan motívációs cucc. Igen, talán ez a legjobb szó rá.

Ez mellett persze ad 1-2 jó tanácsot, próbál pozitív gondolkodást az olvasóba súlykolni (néha már picit erőltetett is), de azért emészthető anyag. Nekem picit túl ezo, de valaki a lelki harmóniából próbál táplálkozni és erőt meríteni, annak egy szuper kis magazin lehet.

Egy A.L. Williams által írt cikk egy mondatának egy részletén viszont nem tudom túl tenni magamat – kicsit beszédes a magazinra nézve is. Idézem:

“A nyerők ezzel szemben sosem várnak valamiféle kézikönyvre. Ők inkább lehetőségekre várnak.”

Szóval én az a típus vagyok, akinek nem kell kézikönyv a sikerhez és a lehetőségek kihasználásához, de aki szereti az ezoterikus- lelki sztorizgatást a nagy boldogságos vállalkozói “hú de jó hogy belefogtam” életről, annak mindenképpen ajánlom :)

.

Több infóért klikk!


Hozzászólhatsz, vagy hivatkozhatsz erre a cikkre a honlapodon.

5 hozzászólás to “Beszámoló a Pénzmágnes második számáról”

  1. Weinzierl Anett szerint:

    A nyerők lehetőségekre várnak?? Ezt elgépelték? Lehetőségeket keresnek és látnak maguk körül…-szólna az én átírásom.
    Pedig gondolkodtam rajta, hogy megvegyem-e, de ahogy a fedlapon elnézegetem a címeket, én ezt már mind olvastam könyvben, vagy hallgattam CD-n :-(

  2. Hegedűs Péter szerint:

    Gyerekek!
    Az összes ötven évemmel és két diplomámmal kérdezem tisztelettel: Hogy a selymes kék égbe kell 10 másodperc alatt futni a 100m-es sprintet 50 kg-os hátizsákkal a hátadon???
    Mesélje már nekem egyszer végre valaki, hogy tudhatnék – végre – sikeres vállalkozást indítani – úgy hogy devizahiteles templomegere vagyok, akkor is, ha az összes képesség birtokában vagyok? Bizonyítottan, de rosszkor, rossz cégnél bizonyítottam, és azóta csak rom romlott minden kondícióm?! Ki tud erre megoldást?
    Mert Aki ezt megválaszolja, az mérhetetlenül gazdag lesz! Magyar honban nem a tehetség hiányzik!
    Hegedűs Péter 30/6363651

  3. Miklovicz Norbert szerint:

    @Péter : Nyilván erre nem fog Neked senki sem egy varázsreceptet előhúzni a farzsebéből, de ha másnak is sikerült a nulláról, Neked is sikerülhet. Keress meg privátban.

  4. Kovács Lily szerint:

    Hívjatok lükének, hurráoptimistának, de én imádom a Pénzmágnest! Hiszen ilyen a magyar sajtópiacon nincs még egy. Jó kedvem lesz tőle, mindig találok benne valami jótanácsot. Akár az ÉLETHEZ, akár a kozmetikai szalonjaimhoz.

    +

    Üzenem Hegedűs Péternek, hogy tudom, miről írsz! Minél több kudarc van valaki mögött, annál nehezebb az újrakezdés.

    A legnagyobb ellenséged a félelem! Semmi más.

  5. Weinzierl Anett szerint:

    Péter, az én tippem: kezdd tisztán online vállalkozásokkal, majd azokból meg tudod termelni a tőkét egy hagyományos vállalkozás elindításához is. Nekem ez a recept annak idején bevált.

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | iFreeCellPhones.com has the Best Cell Phone Deals. | Thanks to PalmPreBlog.com, Find Best CD Rates and Fat burning furnace
Read previous post:
Interjú a Magyar Coachszövetség elnökével

Megtörtént az, amire nem is gondoltam. Nem engem kérdeztek, hanem én kérdeztem. Interjú menedzsereknek, coachoknak, tanácsadóknak és cégvezetőknek. Dr. Kollárné...

Close