Nagy öröm számomra, hogy immár második saját könyvem is elérhető – egyelőre csak elektronikus változatban. A következő napokban, hetekben ebből a könyvből ragadok ki egy-egy mondatot, bejegyzést és osztom meg Veled itt a blogon. Itt az első rész…
A könyv egyébként már Hétfő óta megrendelhető, de azért nem publikáltuk, mert teszteltük, hogy az állandó olvasóink felfedezik-e a korábbi bejelentés nyomán egy új bejelentés nélkül is? Sokat tanultam ebből a pár nap adataiból.
Az internetes vállalkozás nem egyszerű dolog, hiszen egészen más, mint amikor az ember kinyit egy boltot valamelyik utcában. Ég és föld, de valahogy mégis összekapcsolódik. Ideális esetben a kettő nincs meg ma már egymás nélkül (hagyományos bolt is legyen jelen neten és netes cégnek is legyen offline ügyfélkapcsolata vagy átvevő helye). De mi szükséges ahhoz, hogy valaki az internetet saját üzlete javára fordítsa?
Többek közt erről is szól az Internet vállalkozás haladóknak című most megjelent könyvem, itt csak néhány ötletadó gondolatot idéznék belőle:
Az internetet, a hagyományos használatán kívül (e-mail, információgyűjtés, stb.), tudatosan, a valóságban létező üzlet leképzésére, fejlesztésére, támogatására is használhatjuk. De erre mindenki képes? Vagy valamilyen speciális tudás szükséges ahhoz, hogy az interneten Te is üzleti sikereket érjél el?
#1 : Az informatikai alapismeretek magabiztos használata
Tipikus vállalkozó ma magyarországon, hogy nagyon jó ötletei vannak, üzleti érzéke, viszont a számítógéphez, internethez nem annyira ért. Viszont éppen egy online szolgáltatással kapcsolatos ötlete van vagy offline boltját szeretné az interneten “megtámogatni”. Ha nem ért az internethez, akkor bizony szüksége lesz egy szakemberre, ami hosszútávon elég sokba kerülhet. Ráadásul ha a befektethető pénze sem nyomja a zsebét, akkor eléggé patt-helyzet gyanús a vállalkozás indulása. Megtanulni igaz, meg lehet tanulni, de én azt mondom, hogy sok időbe és nagy elszántság kell ahhoz, hogy egy laikus behozza lemaradását a többi tanult, képzett informatikai alapismeretekkel rendelkező vállalkozóval szemben. Nem lehetetlen, de nagy erőket kell mozgósítnai és mindig jó, ha van egy szakértő segítség, aki néha megnézi a munkádat és tapasztalata alapján értékeli azt. RGO legjobb, ha értesz az informatikához és az internethez, viszont a semmiből építkezni sem lehetetlen.
Ez egyébként marketingre is igaz. Ezért is gyakorlat az nálam, hogy bármelyik ügyfelem, olvasóm, könyvet megvásárlóm felhívhat bármikor és kérdezhet (termékek kísérőlevelébe is beleírjuk a telefonszámot). Ha annak megválaszolása azonnal megy, akkor teljesen díjmentesen kap tanácsot tőlem. Ez eléggé egyedi Magyarországon – ott ahol, nem divat a direkt elérhetőséget kiírni. Sokan már kerestek meg ezzel az indokkal: “Több szakértőt akartam versenyeztetni a munkára, de többet közülük nem is értem el…”
#2 : Hajlandóság, hogy különböző rutinszerű feladatokat kiszervezzen
Az internet nagyon nagy méretű és napról-napra bővelkedő lehetőségeket kínál mind szolgáltatói mind pedig fogyasztói oldalról. Az internetes vállalkozásod egy bizonyos szakaszáig még türhető, hogy mindent Te csinálsz, de egy idő után saját magad és céged fejlődését gátolod azzal, ha az időrabló feladatokat nem szervezed ki. Ha csinálsz egy kis költség-bevétel kalkulációt, akkor ráfogsz jönni, hogy sokkal többet kereshettél volna addig, amíg fórumfigyelés-módszerre alapuló kutatást végeztél, amit egy főiskolás 450 Ft / óráért is elvégez.
Képzeld el 2 óráért kifizetsz 900 Ft -ot és 2 óráig tudsz telefonálgatni meglévő potenciális ügyfeleidnek. Ennek az összegnek hányszorosát tudtad volna megszerezni az értékesített termékek / szolgáltatások révén?
A kiszervezést ajánlott Virtuális Assisztenssel végeztetni, aki egy óraalapú, valódi személy. Megmondod mit szeretnél, megmondja hány óra, megcsinálja, küldi, kifizeted. Mi foglalkozunk Virtuális Assisztensek közvetítésével és az őket alkalmazó vállalkozók nagyon elégedettek. Neked is szükséged lenne egy ilyen segítségre? Keress az info [kukac] internetvallalkozas [pont] com címen.
Egyébként jelenleg én is sok mindent kiszervezek. Ezek közül publikus, hogy alkalmazok főiskolásokat internetes marketingkutatásokhoz, másodállásban maszekoló profi grafikust arculati tervekhez / grafikák készítéséhez, kismamai örömöknek örvendő lektort korrekcióhoz / lektoráláshoz, weboldalakat készítő családanyát weboldalak készítéséhez, valamint egyéb tapasztalattal és sok idővel rendelkező hölgyet internetes marketing tevékenységre, aki az oldalt / terméket / szolgáltatást népszerűsíti. Persze stratégiai VA-k, partneri kiszervezéseim is vannak, de ezt a blogot olvasó konkurensek miatt nem árulnám el
#3 : Kreativitás, hogy ne tűnjön sablonosnak
Az internet olyan mint az utca. “Szórólapoznak”, “leszólítanak”, “leveleket küldenek”. Nagy a reklámzaj, nagy a konkurencia és nagy a piactér – sokszor még akkor is, ha megfelelően szűkíted a piacon belüli célközönségedet. Ekkor jön jól a kreativitás. Törekedj arra, hogy amit csinálsz, abba legyen kreativitás. Más legyen, mint a többi, hogy az emberek ne azért jegyezzenek meg Téged (vagy a honlapodat / márkádat), mert Te azt mondtad, hanem, mert ők saját maguk jönnek rá: “Ez valami más!”.
A többi pont – arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy az internet saját vállalkozásodat segítse – az Internet vállalkozás haladóknak című könyvemben olvasható, ami egy 3.900 Ft-os e-book (hamarosan nyomtatásban!) és ezért a nevetséges árért majdnem megfizethetetlen tippeket, trükköket és tanácsokat kapsz.
Az előző könyvem is 3.900 Ft volt, amiért sok kritikát kaptam, de voltak olyanok, akik nem háborogtak: azok akik megvették és elolvasták
Érdemes a weboldalon elolvasni a véleményeket, amit a könyvet olvasók írtak. Szóval ezzel az árképzéssel csak azt szeretném elérni, hogy ismét több ezer emberhez / vállalkozóhoz / vállalathoz jusson el az online marketing tudása.
Ha még vacilálsz, figyeld a blogot, mert több héten keresztül rendszeresen veszek ki vadonat új könyvemből egy-egy témát és dobom fel itt a blogomba megbeszélésre / tanulásra. Addig pedig nézd meg a tartalomjegyzéket itt.
.
Kösz Norbi hogy vagy nekünk!
@Panelproli : Nagyon szívesen, bár ebből a mondatból ez a hozzászólás kétértelmű.
Viszont következetes ember vagyok és a szabály Rád is érvényes.
Következő hozzászólásodat már csak saját neveddel teheted meg. Egymásközt vagyunk, felnőtt emberek, akik beszélgetnek.
Ne nickesedjünk – köszönöm megértésedet.