Márkasztori : Nike

Mindig csodálattal olvasom a világmárkák történetét és a sikeres emberek életútját. A jövőben erre is próbálok majd egy kis hangsúlyt fektetni, mert sokat lehet belőle tanulni és rendkívül motíváló…Itt az első: NIKE.

Az igazi márkaérték : ez a pipa mindent elmond

Az eredetileg Blue Ribbon Sports néven működő vállalatot 1962-ben alapították és a fő profilja futócipők gyártása volt atléták számára. A vállalat sokáig egy szürke piaci szereplő volt – mindaddig amíg nem tűzték ki célukként, hogy olyan újszerű, korszerű, innovációban gazdag cipőket tervezzenek, amellyel megteremthetnek egyfajta divatot, az ún. “Nike-kultuszt”. 1980-ban már piacvezető sportcipőgyártó volt az USA-ban.

A Nike sikere – marketingkutatók szerint – nagyban függött attól, hogy sikeres atlétákat, sportolókat kértek fel termékeik tesztelésére, viselésére. Ez azóta bevett szokás lett és gyakorlatilag már “igazolják” a gyártók a sportolókat, sőt néha egész csapatokat.

Szóval 1973-ban szerződtették az első ilyen sportolót, Steve Prefontaine futót.  A Nike vezetősége így, a sikeres sportolókon keresztül szerette volna befolyásolni a fogyasztókat, ami – később kiderült – sikerült is.

1985-ben jött Michael Jordan kosárlabdázó, amivel óriási sikereket ért el a márka. Véleményem szerint ez erősítette meg a legjobban a márkát. Még egy saját terméket is kifejlesztettek, az ún. Air Jordan kosárlabdacipőt. Az első évben 100 millió$ feletti bevétel származott belőle.

Aztán jött a “Just Do It” reklámkampány. 1988-ban, 20 millió $-os, 1 hónapig futó kampány, amely 12 különbözú tévéreklámból állt. Az egyik kampányban feltűnt Walt Stack (akkor) 80 éves hosszútávfutó is, aki átfutott a Golden Gate hídon a “Just Do it” felirat kíséretében. Emlékezetes pillanatok.

A Nike Európát is elérte és piackutatásai rávilágították, hogy az amerikai recept (a sport építi a testet és a leket koncepció) nem működik, így a labdarúgást kezdték el szponzorálni (figyeljük meg: ez egy iskolapéldás marketing eszköz). Helyi klubbok és nemzeti válogatottak sportszer szállítójává vált.

Ma már a Nike mindenhol ott van és egy kutatás szerint (bár szerintem ez amerikai) minden 10 eladott kosárcipőből 9 Nike. Na ezt tessék utánozni!

Megjegyzés:

Figyeljük meg a lépcsőzetességet, ahogy a márka tudatosan “megtámadta” a célközönségét. Pontosan tudta, hogy mi kell a vásárlóknak és milyen koncepciót kell kitalálni, hogy a vevők azonosuljanak a márkával. Aztán tudta, hogy mi az ami nem működik az egyik országban és mi az ami igen.

Te tudod, hogy mit akarnak a vásárlóid? Készítesz bármilyen marketingkutatást? Tudod például, hogy egy egyszerű kérdőíves kutatást 13 féle kérdéstípussal lehet elvégezni?

Könyvajánló

A könyvből kiderül az is, hogy hogyan építheted fel saját, online PR tevékenységedet 10 lépésben, de 5 tuti PR tippet is adok Neked.

Nézd meg a többi tartalmat – kattints a képre!

.

Internet vállalkozás haladóknak

.

..

Az Ön online PR-tevékenységének 10 lépése
- 5 fontos PR-trükk
Tetszett ez a bejegyzés? Mentsd el, küldd tovább, oszd meg!
  • Print
  • PDF
  • Add to favorites
  • Twitter
  • Facebook
  • LinkedIn
  • MySpace
Hozzászólhatsz, vagy hivatkozhatsz erre a cikkre a honlapodon.

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | iFreeCellPhones.com has the Best Cell Phone Deals. | Thanks to PalmPreBlog.com, Find Best CD Rates and Fat burning furnace