Torkos Csütörtök – egy marketinges szemével

A Torkos Csütörtök, hazai gasztronómiánkat erősítő kezdeményezés számos marketing példát hoz magával, amelyből minden kis- és középvállalkozás (kkv) leshet el példát. De kié a torkoscsutortok.hu weboldal? Kik gerillamarketingeznek a Torkos Csütörtök kulcsszavaira és miért jó ez? Valamint mit tett meg a József Attila Színház, amit már sok ezer kkv is megtehetett volna…

Kezdeném azzal, hogy a hivatalos Torkos Csütörtök nem a torkoscsutortok.hu weboldalon található, valamilyen oknál fogva a Magyar Turizmus Zrt. lecsúszott a domain regisztrációjáról és azt egy marketinggel, szálloda- és konferencia rendezvényekkel foglalkozó cég jegyezte be. Személy szerint (bár nem személyesen) ismerem ennek a cégnek a vezetőjét és e-mailben megkérdeztem az ügyről, remélem válaszol a kérdéseimre és megtudhatjuk, hogy hogyan sikerült ezt az igen értékes domain-t beregisztrálni. A céget is csak referálni tudom, mert ha valaki Magyarországon konferenciát szervez, a leadott igények alapján, teljeskörű szolgáltatást végeznek és alternatívákat gyűjtenek konferenciahelyekre – tapasztaltam.

Ez a domain regisztrció mindenképpen gerillamarketing megoldás, hiszen minden Torkos Csütörtökkel kapcsolatos reklám (és ez elég intenzív ilyenkor) az ő weboldaluk látogatottságát erősíti. Erre nincs felmérésem, de biztos vagyok benne, hogy 10 emberből 8 a torkoscsutortok.hu domain-t írja be a böngészőbe és nem pedig a menjunkenni.hu címet. Ezt nehéz lesz pozícionálni a célközönség fejében!

Ügyes fogás, hogy egy étteremkereső portál a Torkos Csütörtök kulcsszavaira hirdet Adwords-ben. Ez véleményem szerint azért ajánlott, mert nagyon jól targetálható (célozható) a célközönség és csak pár napig kell hirdetni az Adwords-ben. Cserébe akár meg is duplázhatjuk a látogatóink vagy a hírlevélre feliratkozóink számát.  Nem is értem, hogy más étteremnek ez miért nem jutott az eszébe? Itt látszik, hogy mekkora baj van a vezetők fejében, ha marketingről van szó.

Amire pedig nem számítottam, hogy nagy PR-t csinálva, egy színház üti le azt a lehetőség-labdát, amit már sok ezer más kis- és középvállalkozás (kkv) is megtehetett volna. Ugyanis a József Attila Színház sajtóközleményben “hirdeti”, hogy azok, akik a 18-ai számlát felmutatják, február 26-án 50%-os kedvezményt ad a színházjegyből. Kérem szépen, ezt bárki megcsinálhatta volna! Egyébként az ilyen gerilla megoldást a Burger King is megcsinálta, csak ő a Mc Donald’s számláit fogadta el egy szendvicshez vagy üdítőhöz.

Egyéb minta PR esemény/akció, ami aktuális:

- Már hagyományszerűen véradást szervezett a Praktiker és erről sajtóközleményt is jelenített meg.
- A Kaiser Food, húsipari vállalat pedig kokárdát ad előrecsomagolt húskészítményei mellé, Március 15-e apropóján.

Nyitott szemmel:

Tíz nap múlva fejeződik be a 2010. január 11-e óta tartó Startlap imázs kampány – ezzel már biztos mindenki találkozott, aki Budapesten, a 4-6 -os villamos vonalán megfordul. A kampány egyébként – véleményem szerint – ijesztő jele annak, hogy milyen nagy verseny van a linkportálok piacán. Úgy gondolom, hogy egy ilyen offline (amúgy ez a kampány online is) megjelenést csak is azért rendel meg valaki, hogy régóta fenntartott piacvezető helyét erősítse illetve védje.

Tetszett ez a bejegyzés? Mentsd el, küldd tovább, oszd meg!
  • Print
  • PDF
  • Add to favorites
  • Twitter
  • Facebook
  • LinkedIn
  • MySpace
Hozzászólhatsz, vagy hivatkozhatsz erre a cikkre a honlapodon.

14 hozzászólás to “Torkos Csütörtök – egy marketinges szemével”

  1. Molnár Gergő szerint:

    Én nem tartom ezt a domain foglalást gerilla marketingnek. Az lenne gerillamarketing, ha valaki a téma kapcsán látogatókat tudna elterelni az oldalról.

  2. Kontár szerint:

    Gergő, pont ezt akartam írni.
    Norbi,szerintem tisztáznod kellene magadban, hogy mi is pontosan a gerillamarketing. A domanin szerintem nem az, sem az Adwords hirdetés.

  3. Miklovicz Norbert szerint:

    Köszönöm, hogy itt vagytok – megtisztelő. Véleményem szerint és tapasztalatom alapján, minden nem konvencionális (nem hagyományos) marketing eszköz és marketing technika már inkább gerillamarketing. Ez egy ilyen technika. A következő bejegyzésekben ezekről is fogok bővebben írni. Kérlek kövessetek!

  4. Kontár szerint:

    mostmár azért szerintem eléggé hagyományos kategóriába lépett az adwords. Lehet, hogy nem mindenki ért hozzá,de a szeme mindenkinek hozzászokott.
    A domainek is ilyenek.
    “Újszerű, szokatlan, legtöbbször meghökkentő módszereket használ az üzenetei célba juttatására.”
    Ebben nem sok zsongás van, csak egy jó ötlet.
    A népligetben bicikliskocsiról fagyit árulni, strand mellett bikinit árulni se gerillamarketing, csak ügyesen megtalálja az utat a fogyasztókhoz.

  5. Kolbert István szerint:

    Konrád már régebben a blogodon nagyon jól leírta h mi a gerillamarketing. Úgy tűnik továbbra sem érted. Nem akarlak megbántani, de soha nem leszel marketing szakértő, ha nem tanulod meg a marketing alapfogalmait. Ezért cikiznek, mert úgy írsz vmiről h nem vagy kompetens a témában.

  6. weinenberger szerint:

    “ijesztő jele annak, hogy milyen nagy verseny van a linkportálok piacán”

    Ennek így nincs semmi értelme. Nincs nagy verseny a linkportálok piacán – nincs még1 olyan szereplő a rendszerben mint a startlap, és a startlap nem linkportálként funkcionál, funkcionált. Volt egy rossz átalakítás és ennek következménye, hogy a látogatók száma elmarad attól, amit eddig megszokott a Sanoma mint tulajdonos.

  7. Miklovicz Norbert szerint:

    @Stefan : Köszi a hozzászólást! Ez belső információ? Mert akkor természetesen módosítani kényszerülök a feltevésemet, ami azért jó, mert pontosabb képet kapunk arról, hogy mi is történik körülöttünk. Én magam nem vagyok startlapos és nincsen belső információm sem, viszont úgy gondolom – átalakítás ide vagy oda – szükség volt a piaci helyzetének megerősítésére. Esetleg valaki a Sanoma -tól?

    @István : Bár köztudottan nem vagy rajongóm és ennek minden lehetséges fórumon hangot is adsz, nagy dolog számomra, hogy veszed a fáradtságot és elolvasod a bejegyzéseimet. A gerillamarketing jelentésében még mindig nem értünk egyet (itt egy független), de ez a legjobb hely arra, hogy a nézeteinket kultúrált módon megosszuk egymással. Vártam volna, hogy Te szerinted mi is az a gerillamarketing.

    De tudod mit, ne is mondd el, hiszen erről fog szólni az egész, jövőheti bejegyzés-sorozat és ott lesz mód rá, hogy mindenki megossza tapasztalatát – linkekkel, képekkel, esettanulmányokkal. Bele kell húznunk, nekünk magyaroknak, mert legújabb felméréseim szerint igencsak gyenge arányban használjuk ezeket az eszközöket – ennek ellenére pontosan tudja mindenki, hogy mi fán terem :) Kövess kérlek Te is!

  8. Kontár szerint:

    Én írtam fogalmat, de válaszra se méltattál…
    A te linkeden található fogalmi meghatározás se passzol az általad írt párhuzamhoz.

  9. Miklovicz Norbert szerint:

    @Kontár : Elnézést kérek. Ez egy hölggyel szemben illetlenség, igazad van. A meghatározásod jó, legfőbbképpen a közterületi gerillamarketingre igaz. Például: A Mini Morris “nagy, üres dobozok” kampánya vagy az amerikai Godfather sorozat taxis kampánya, vagy például a WÜRTH nyitási, zebrás kampánya. Mindegyikről lesz szó. Kövess Te is!

  10. Kontár szerint:

    Lehet online is gerillázni, én spec azt is szeretem, ha jól meg van csinálva. Nekem ez úgy csapódik le maga a gerilla, hogy az egészből vagy ne nagyon ‘lógjon ki a lóláb’, hogy ki áll mögötte,vagy többet adjon plusszba. Ne azt érezze az ember,hogy valami szart megint rám akarnak sózni,hanem azt,hogy wow, egy élménnyel gazdagabb lettem. Nekem ez a gerilla. Élménymarketing, meghökkentő marketing, zsongásmarketing.

  11. Molnár Gergő szerint:

    Akárhogy is, megint kimaradt az életemből a torkos csütörtök :) Nem baj, holnap lesz mennyé dolgozni péntek :D Csak, hogy ne offoljak

  12. Kolbert István szerint:

    @norbert Mint írtam, …

    Személyeskedés miatt törölve, sorry. Itt barátokat várok és nem ellenségeket. A linket a többiek nevében is köszönöm.

    http://www.youtube.com/watch?v=k0QoeG8qlWU

  13. Magda Attila szerint:

    Szia Norbi!

    Bármilyen kritkákat is kapsz, azok az ötletek amikre ráirányítottad a figyelmünket, nagyon hasznosak nekünk!

    Üdv.: Attila

  14. Konrad szerint:

    Norbi, az általad belinkelt, független fogalom sem pontos. Ha valóban érdekel a téma, látogass el Dévai Zoli blogjára, töltsd le a megfelelő pdf-eket , és látni fogod, hogy pl. a linkelt leírás mitől pontatlan.

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | iFreeCellPhones.com has the Best Cell Phone Deals. | Thanks to PalmPreBlog.com, Find Best CD Rates and Fat burning furnace