Már elérhető a “kkv marketing felmérés 2009 IV.” marketing felmérésünk eredménye!
A kkv cégvezetők 83%-a veszi nyakába a marketinget – Ez derül ki az legfrissebb felmérésünkből, amelynek keretén belül 1 300 kis- és középvállalkozást, illetve azok vezetőit , továbbá egyéni vállalkozót kérdeztünk meg a vállalkozásuk marketingjéről, konkrét tevékenységéről és azok eredményeiről.
A kkv marketing felmérés 2009. IV. című, nem reprezentatív felmérés a hazai kis- és középvállalkozások marketing helyzetét, tavalyi eredményét és szakmai felkészültségét vizsgálja és többek között olyan kérdéseket tárgyal, hogy az adott cégen belül ki foglalkozik a marketinggel vagy hogy a bevétel mekkora részét fordítják marketingköltségekre, milyen marketingeszközöket használnak vagy éppen miből tanulják a marketinget.
Megdöbbentő adat, hogy a megkérdezett vállalkozások csupán 14%-a nyilatkozott úgy, hogy „sikeres lett” a 2009. évi marketing tevékenységük. A felmérésből kiderül az is, hogy a hazai cégek könyvekből (47%) és hazai online tanácsadók termékeiből (17%) próbálják elsajátítani a szükséges marketing tudást.
A felmérés legmegdöbbentőbb eredménye mégis az volt, hogy a megkérdezett cégek 83%-nál még mindig a cégvezető látja el a marketingfeladatokat, és nincs külön, erre a feladatra beosztott munkatárs. Ez az arány 2009 Január óta csak növekedett (akkor 77% volt). További borúlátást okoz, hogy a cégek drasztikusan csökkentették a marketingre szánt kiadásaikat is. Míg 2009 Januárjában a válaszadók 46%-a költött többet marketingre, mint a bevételének 5%-a, addig 2009 végén a kkv-k 64%-a 5% vagy az alatt áldozott a marketingre.
“Az online marketing rohamosan változik. Van úgy, hogy naponta jelennek meg új marketing eszközök. A számtalan lehetőség ellenére – úgy látom – a cégek még mindig egy helyben topognak és az alapvető marketing stratégiájukat sem tudják megfogalmazni. Pedig itt az idő, cselekedni kell, mert aki sokat vár, piacot veszíthet…”
A tanulmány letölthető itt:
.
Szia, egy dolog nem derült ki nekem: hogyan készült a felmérés? Mi volt a lekérdezés módja, mi volt a cégek kiválasztásának a szempontja?
Szia Konrád,
Kösz, hogy itt vagy. Nem derült ki, mert nem tartalmazza. Nem hiszem, hogy a sajtót vagy az olvasókat az érdekelné, hogy hogyan készült a felmérés. Mivel személyesen elmondtad, mit gondolsz ezekről a felmérésekről, így igazából nem is értem a kérdésed orientáltságát.
De megtisztelő kérdésedre a válaszom : A kommunikációs csatornáinkon elérhető cégeket, vállalkozásokat, vállalkozókat kérdezzük meg ezekről a kérdésekről. Tehát mindenfajta statisztikai mintavételezés vagy leválogatás nélkül. Úgy gondolom, így is nagy teljesítmény, hogy ennyi válaszból tudtunk tanulmányt készíteni. Vedd úgy, hogy megkérdezel 1 300 olyan céget telefonon ezekről a kérdésekről, akiknek tudod a telefonszámát.
Ahogyan azt jelöltem, nem reprezentatív, de mindenképpen hasznos képet ad arról a rétegről, akiket el tudtunk érni.
Ez egy PR felmérés, de attól még a megkérdezés módja fontos. Nem azért fontos, mert ettől tudományosabb lenne, hanem mert ez is árnyalja a képet.
És köszönöm a választ.
A tapasztalat az, hogy itthon a legtöbben inkább csak “csinálnak valamit”, minthogy azt mondanánk, hogy profitorientált vállalkozók. A marketing meg sokaknak semmit sem jelent, hát még a keresőmarketing…
[...] Nem beszélve arról, hogy sokan nem konferencián okosodnak (ezt bebizonyította a KKV marketing felmérésünk is), hanem könyvekből, tréningekből, személyes coach -ból próbálják elsajátítani a [...]