Rólam
Ezt írták rólam:

“Már a főiskolán szoftverfejlesztő csapatot alapított, kis- és középvállalkozásoknak készített egyedi megrendelés alapján ügyviteli-kalkulációs szoftvereket. Az online érdekeltségeinek sorát egy egészségügyi portállal indította, amit később sikeresen eladott, az oldal a maga funkciójával azóta is Magyarország legnagyobb ilyen internetes szolgáltatása.
Mindezek után megalapította az internetvallalkozas.com-ot, és megírta Internet vállalkozás a semmiből c. könyvét. Fő szakterülete: nagy reklám kis pénzből. Mániákusan a gerillamarketing és vírusmarketing megoldások kutatója. Nevéhez fűződik az MSZII, a Magyar Marketingszakértők Ismertségi Indexének ötlete, amely igyekszik az összes hazai marketing szakértőt ismertségük szerint rangsorolni, valamint az évenként publikált, több mint 1 300 cégvezető/vállalkozó válaszaiból összeállított kkv marketingfelmérés.
Szintén ő volt az, aki Magyarországon elsőként rendezte meg a teljes egészében, interneten végignézhető / streaming technikával közvetített, I. Marketingextra névre keresztelt marketing és üzleti konferenciát. Ebből a rendezvényből esettanulmány jellegű szakkönyv is készült Hogyan szervezzünk online konferenciát? címmel.
Második, középhaladó- haladó szintű online marketingről szóló könyvét 2010. júliusában publikálta Internet vállalkozás haladóknak címmel.
A Magyar Reklámszövetség tagja.”
Akiknek dolgoztam:

Sajtómegjelenések:
Világgazdaság | Pénzcentrum | BrandTrend | Privátbankár | News 4 Business | Marketinginfo | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara | Haszonkulcs | Az üzlettárs | Élelmiszer.hu | Tranzitonline | Adó Online | MLM Café | BTL
Elérhetőségeim:
info[kukac]internetvallalkozas[pont]com
+36 30 483 0 482
.A




